szeretettel köszöntjük weboldalunkon!

Amikor az Ünnepelt ajándékoz...


2011. december 21.

Hamarosan itt a karácsony, ami többek között azért is sajátos ünnep, mert ilyenkor az Ünnepelt - azaz Jézus Krisztus - ad ajándékokat az Őt ünneplőknek. Ezúttal is számtalan kisgyermek örülhetett a cipősdobozokba rejtett ajándékoknak, aki részt vett gyülekezetünk karácsonyi alkalmán.

Minden bohóckodással kezdődött. No nem a szervezők ügyetlenkedéséről van szó, hanem a gyermekeknek szánt karácsonyi program egyik legmegkapóbb produkciójáról, melyet a jelenlévők nagy derültségére két bohóc adott elő. Zsolti és Józsi színes jelmeze és harsány előadása mögött komoly szándék munkált: a karácsony valódi értékére igyekeztek felhívni a publikum figyelmét.

Hagyományos gesztus, hogy az Ében-Haézer Gyülekezet karácsony közeledtével számtalan kisgyermeket invitál közös ünneplésre. A rendezvények mindenekelőtt Jézus személyére kívánják felhívni a figyelmet, aki a keresztény meggyőződés szerint az emberek megváltása érdekében született meg Betlehemben, mintegy kétezer évvel ezelőtt. Az esemény a gyerekeknek nem csak lelki tartalmat, hanem színes és mindenféle játékkal, édességgel és apró holmikkal telepakolt ajándékcsomagokat is hozott. Érdemes megemlíteni, hogy a dobozokban olyan dolgokat találhattak a megajándékozottak, melyeket hozzájuk hasonló, ámde jobb körülmények között élő családok gyermekei ajánlottak fel számukra. Az öröm az arcokra volt írva: aki nem hiszi, nézze meg fotógalériánkat, mely a rendezvény eseményeibe enged bepillantást!


A Papp László Sportarénában jártunk


2011. október 3.

Még csak két hónapja kezdtük el új szolgálatunkat, de máris egy hatalmas megtiszteltetés ért bennünket: a Papp László Sportarénába kaptunk meghívást az Ez az a Nap 2011-es rendezvényére.

A Sisa sóóó keretein belül álltunk a Játszóház színpadára, ahol két pantomimmel gazdagítottuk Sisa Attila és csapata vadnyugati produkcióját. A Báb című darab után mi is felöltöttük cowboy jelmezeinket és igazi Western hangulatot teremtettünk a teremben. Ezúton is köszönjük Attilának a meghívást és reméljük, minél több helyre elvihetjük az Örömhírt tini pantomim csoportunkkal.


Noémi bemutatkozott


2011. szeptember 30.

Kis gyermek - nagy áldás! Így lehetne a legrövidebben összefoglalni azokat az alkalmakat, amikor gyülekezetünkben gyermekbemutatás zajlik. Ezúttal a kis Noémit csodálhattuk meg.

Közösségünk gyakorlatának megfelelően szeretjük bemutatni és megáldani a kisbabákat, mert úgy véljük, ők Isten szeretetét igazán kézzelfogható módon reprezentálják számunkra. Legutóbbi istentiszteletünkön Balázs Noémivel ismerkedhettünk meg, akiért mindannyian lelkesen imádkoztunk. Hiszünk abban, hogy Isten egészséges fejlődést tervezett számára, ahogy szüleit is szeretné egyre jobban megáldani.


Keserűség után felüdülés az első bibliakörön


2011. szeptember 14.

Közösségünkben a tinédzserek igen aktívak, ezért a kisebb gyerekek úgy tűnhet, mintha perifériára szorultak volna. Korántsem ez a helyzet: már meg is kezdték a bibliaóráikat egy kis, meleg levegővel teli teremben...

Egy meleg teremben tanulni nem túl kellemes dolog. "Bizonyára nagyon szomjasak vagytok" - jegyeztem meg a gyerekeknek. "Igeeen" - hangzott a válasz. Máris öntöttem számukra az üdítő nedűt, ami ezúttal nem volt más, mint sós Tonic... Szegénykéim!
Mindez természetesen nem véletlenül történt. A 2Móz 22-27-ben olvashatjuk a történetet, miszerint Izrael fiai Márában jártak, ahol ihatatlan volt a víz. Isten azonban csodát tett, miután Mózes egy fadarabot dobott a vízbe, ami így ismét ihatóvá vált. A sós Tonic kicserélése után én is egy előre elkészített "fadarabot" dobtam az üdítőbe, ami "meggyógyult" és a gyerekek számára ezek után valóban üdítő volt...
Remélem az élményen túl azért a tanítás lényege is megmarad bennük: Istennek olyan nagy volt a kegyelme és szeretete népéhez a pusztában, hogy természetfeletti erővel itatta meg a szomjúságtól elgyötörteket. Noha Isten manapság a vizet nem gyakran változtatja meg - bár ezt is megteheti -, szeretetével ehhez hasonlóan gondja van ránk.

Márti



Indul egyháztörténelemmel foglalkozó sorozatunk!


2011. szeptember 6.

"Történelmi ismeretek híján az ember olyan, mint akinek kihagy az emlékezete" - írja Tony Lane egyháztörténész. Tényleg fontos tudnunk kik vagyunk és honnan jövünk! Ezzel foglalkozik új kezdeményezésünk, melyet heti rendszerességgel szervezünk gyülekezetünkben.

Honnan származik az egyház? Milyen utat tett meg? Hogyan alakult ki és miért éppen olyan, amilyennek ma látjuk? Miért éppen azt hirdeti, amit a templomokban és gyülekezetekben hallani? Milyen tanulságai vannak eddigi történetének?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is keressük a válaszokat frissen induló egyháztörténelmi klubbunkban. A klub célja az, hogy átfogó képet adjon minden érdeklődő számára a kereszténység eddigi történetéről. Szeretnénk a lehető legszínesebben és teljesen érthető formában bemutatni saját gyökereinket, őszintén feltárni bukásainkat és nehézségeinket, együtt örülni sikereink kapcsán. A klub tematikájában nagyon fontos hangsúlyt kapott, hogy NEM száraz történelemóráról van szó, hanem interaktív, beszélgetős, családias hangulatú együtt gondolkodásról. Terveink szerint gyülekezetünk teológusain kívül mások is szót kapnak majd tanítóként a Klubban.

Az egyháztörténelem tanfolyam a szó minden értelmében nyitott: szívesen látunk bárkit, aki érdeklődik a téma iránt, tartozzon bármilyen felekezethez és gyakoroljon bármilyen kegyességi stílust. Természetesen nem hívő barátaink számára is van hely! Alkalmainkat minden pénteken 17:30-kor tartjuk a gyülekezet egyik házicsoportjában. Ha szeretnél eljönni, vedd fel velünk a kapcsolatot!


Amerikai foci, Budapest, Biblia - beszámoló egyhetes tinitáborunkról


2011. július 19.

„Ember tervez – Isten végez.” Úgy gondolom, eredetileg is remek programokat készítettünk az Angol Tini Táborra, azonban Isten terve minden várakozásunkat felülmúlta. Egy nagyszerű amerikai házaspár Ayla & Wesley Tucker vezette a csoportunkat. Az Úr tudta, hogy nekünk pont rájuk van szükségünk. Már a legelső nap észrevették, hogy kik azok a tinik, akiket bátorítani kell, kik azok a személyek, akik kisebbrendűségi érzésekkel küszködnek, kiket kell kitüntetni nagyobb figyelemmel és szeretettel… és az öt nap folyamán kitartóan keresték a kamaszok társaságát, így alakulhatott ki már a tábor elején egy mély barátság közöttünk.

Minden napot énektanulással és bibliaórával kezdtünk. A hét során végigvettük Isten teljes fegyverzetét (Efézus 6:10-20), ami hatásosan hangzott egy Afganisztánt megjárt, közelharcban edzett katona szájából. Ayla tanításait is rendkívül élveztük, hiszen a sok bibliai példa választ adott a tinédzserek aktuális problémáira. A tizenhat résztvevőből több tini most ismerkedett először Istennel és a hittel, őket az amerikai házaspár által személyesen dedikált, három nyelvű Bibliával ajándékoztuk meg, amit azután féltve őrzött kincsként forgattak a kezükben.
Hétfőn és kedden megtanulhattunk amerikai focizni, baseballozni – ami a csapat kedvenc sportja lett. Részünk lehetett több humoros vetélkedőben, kalandjátékban (scavenger hunt). Szerdán Gyermekvasúttal robogtunk el a csillebérci Kalandparkba, ahol bátorság- és erőpróba elé állítottuk a fiatalságot. Miután mindenki sikeresen leküzdötte az akadályokat, kirándultunk a hegyekben, felsétáltunk fővárosunk legmagasabb pontjára, a János-hegyi kilátóba, ahol csodálatos panoráma tárult elénk. Természetesen ezen a napon sem maradhatott el a várva-várt biblia óra, amit a kilátó lábánál álló hatalmas fák árnyékában hallgattunk végig. A mesés környezet mellett két tini tolmácsolása tette emlékezetessé ezt az alkalmat, akiknek ezúton is gratulálunk. És a meglepetések sora itt még nem ért véget, hiszen libegővel vehettük szemügyre Budapest látképét.
Csütörtökön angol nyelven hallhattunk többet nevezetességeinkről, történelmünkről és kultúránkról. Az impozáns Parlamentben kezdhettük a napot, ahol végigjárhattuk a díszlépcsőket, kupolacsarnokot és betekintést nyerhettünk az ülésterembe is. Ezt követően a tinik töltötték be az idegenvezető szerepét. Átsétáltunk a Lánchídon, utaztunk Budavári Siklóval, egy kis körutazást tettünk a budai vár, Mátyás templom és a Halászbástya körül. A nagy meleg elől a Margitszigetre mentünk hűsölni. A szigeten előkerültek a Bibliák és ahogy teltek a napok, a kamaszok is egyre gyakorlottabban olvastak fel a nehéz szövegből angolul. A tanítás után ma sem maradhatott el az amerikai foci. Egy anyuka jóvoltából ingyen vehettük igénybe a bringóhintókat, ami kellemes időtöltés biztosított a résztvevőknek.
Pénteken ismét a Rákóczi Kertben találkoztunk, ahol Wes Biblia tanítása és Ayla bizonyságtétele feltette az „i”-re a pontot. Minden tini imádkozott… Volt, aki életében talán először. Az utolsó napon még mindig voltak meglepetések Ayla és Wes tarsolyában, megtanultuk a Capture the flag nevű játékot, majd Wes ismerkedett meg jobban az európai focival. A legmelegebb nap legviccesebb versenye a vizi bomba csata volt. Senki nem úszta meg szárazon! A tiniket nem zavarta a tikkasztó hőség, közkívánatra rendeztünk egy baseball bajnokságot. A búcsúpartit a Dunaparton tartottuk, ahol fagyiztunk, sétáltunk, beszélgettünk és sokat nevettünk.
Kedves Ayla és Wes, köszönjük nektek ezt a feledhetetlen hetet! Biztos vagyok benne, hogy a tinik számára ez a tábor egy életreszóló élmény volt: valóban ti vagytok a legjobb angol tanárok az egész világon. Visszavárunk benneteket jövőre is!
Syska


Sok-sok fotó a táborról megtekinthető Facebook oldalunkon!


Emma bemutatkozott


2011. június 20.

Mindig nagy öröm közösségünk számára, amikor kisbabáért imádkozhatunk. Úgy tekintünk az újjszülöttekre, mint Isten jóindulatának megnyilvánulására, vagy ahogyan a Biblia fogalmaz, az anyaméh jutalmára.

Ezúttal Dráviczki Emma és szülei álltak ki a gyülekezet nyilvánossága elé: együtt kértük Isten áldását mindhármuk életére, amire minden bizonnyal szükségük is van.


Istentisztelet - más helyen!


2011. április 18.

A megszokott helyszínhez képest máshol, a Csepeli Ifjúsági Táborban lesz megtartva gyülekezetünk május 1-i istentisztelete. A tábor címe: Csepel, Hollandi út 8. Ha nem találnál oda, ide kattints a térképhez!

Mindenkit szeretettel várunk!




Újabb baba-mama klub nyílt a Vénusz utcai könyvtárban


2011. március 28.

A baba-mamákat foglalkoztató "triónk" Isten ajándékaként új helyen, a Vénusz utcai Könyvtárban kapott lehetőséget. Két helyről érkezett egy-egy csoport, a tejúti és királymajori óvodákból. A foglalkozás témája az elfogadás volt.
Az első negyedórában párválasztós körjátékokat játszottunk, majd tavaszi dal, találós kérdés és a bölcs oroszlánról szóló történet következett. Ez a mese nagyon jól rávezette a gyermekeket, hogy a jó tulajdonságainkat kihasználva sokkal könnyebben el tudjuk fogadni egymás hibáit.
Ezután a Halacska bábcsoport műsora került sorra, Kindl Andrea előadásában, ami jobban akkor sem sikerülhetett volna, ha teljes a bábcsoport. A jeleneten még az óvónők is kacagtak, Andrea rögtönzései utánozhatatlanok. A bábjáték a barátot kereső fekete varjúról szólt.
A harmadik félórában Ildikó szolgálata következett, mint minden alkalommal. Nagyon meglepte a kicsiny, de annál aktívabb, nyílt és őszinte kismama csoport. Terítékre került egy akár egész alkalmat is kitöltő téma: a játszótéri viselkedés. Az ott töltött idő nagyon felszabadult hangulatú volt, a könyvtár vezetője, Molnárné Várkonyi Margit hálásan köszönte részvételünket.
Köszönjük a gyülekezetünk támogató imáit!



Kaland József nyomában


2011. március 18.

Kisiskolás csapatunkra vasárnap sok kacagás és kaland várt. A gyerekek József élete nyomán egy akadályversenyen vettek részt, ahol újabb és újabb kihívásokkal találták szembe magukat. Bárányokat terelgettek, „kútba estek”, majd egy hosszú, kanyargós úton a karavánnal együtt eljutottak egészen Egyiptomig. Potifár házában nem volt könnyű helyt állni, sem a börtönben a különös álmokat megfejteni, de a közös cél érdekében minden kis résztvevő maximálisan odatette magát. Segítettünk a hét szűk esztendő előtt begyűjteni a gabonát – hmm, de finom is volt az a csoki :-)! Végül József ezüstpohara is megkerült.

Miután a gyereksereg győztesen végigküzdötte magát mind a tíz állomáson, nem maradt el a jutalom sem, az egyiptomi garasok mellett édességet kaptak a kalandorok. Hát ilyen vidám hangulatban telt el ez a vasárnap!


Születés és újjászületés!


2011. március 1.

Születés és újjászületés egyaránt zajlott a közelmúltban gyülekezetünkben: mindkettő nagy örömet okozott nekünk, az értintetteknek és hitünk szerint Istennek egyaránt.

Az ember életében több fontos esemény is történik, ezek közül kétségtelenül az egyik leghangúlyosabb a születés: a szülőknek és az Ében-Haézer gyülekezet tagjainak egyaránt nagy áldás volt Gyöngyösi Mirjam megszületése, akit nagy örömmel mutatott be édesanyja és édesapja Isten és a közösség előtt.

Ehhez hasonlóan nagy esemény volt, hogy két testvérünk elhatározta, a Biblia útmutatása alapján bemerítkezéssel fejezi ki hitét Isten és emberek felé. Henrik hosszú évek után döntött úgy, hogy Jézus Krisztust kezdi követni, akire igazából mindig is szüksége volt. Saját bevallása szerint most érzi azt, hogy igazán otthonra talált. Debóra pedig egész fiatalon szavazott bizalmat Jézusnak: bár keresztény családban nőtt fel, azért a döntést neki is meg kellett hozni. Ahogyan az várható volt és a fotókon is látszik, a bemerítést egyikük sem "úszta meg szárazon" - az ünneplő gyülekezet nagy örömére!

Fotók a gyermekbemutatásról és a bemerítésről itt találhatóak!


Az Egyszerű fordításról


2011. január 26.

Pénteki házicsoportunk vendégei különleges testvérek voltak: Szőcs Zoltán és felesége, akik évek óta igen speciális szolgálatot végeznek, ugyanis mindketten az Ószövetség Egyszerű Fordításán dolgoznak.

Bibliát fordítani minden bizonnyal nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé. Szőcs Zoltán és kedves felesége kemény fába vágta a fejszéjét, amikor az Újszövetség Egyszerű Fordításának elkészítését tűzték ki célul. A munka végeztével mintegy négy éven keresztül az ószövetségi résszel is ők foglalkoztak - a bibliafordítás mikéntjéről és hogyanjáról pedig röviden beszéltek gyülekezetünk egyik házicsoportjában. Természetesen az alkalmon kérdéseket is feltettünk nekik a nem mindennapi téma kapcsán. Az eseményről hangfelvétel is készült, mely letölthető weboldalunkról!


Jobb adni, mint kapni


2011. január 12.

2010. december 10-én sok-sok készülődés után tini klubunk ellátogatott az Arany Alkony Idősek Otthonába, hogy mosolyt csaljon a magányosan élő nénik és bácsik arcára.
Mintha nagyszüleinkkel együtt ünnepeltünk és idéztük volna fel közösen a karácsony üzenetét, olyan volt ez az alkalom. A tőlünk telhető legjobbat nyújtottuk; gyertyafény mellett énekeltünk, zenéltünk, szavaltunk, történetet meséltünk, és egy csekély ajándékkal kedveskedtünk.
Az este legemlékezetesebb pillanata mégis a műsor után következett, amikor a vendéglátónk felvezetett bennünket néhány szobába, ahol fekvőbeteg nénik könnybelábadt szemmel hallgatták végig a karácsonyi énekeinket és jókívánságainkat. Most már nem csak ismerjük a híres közmondást, hanem szívünkkel értjük is miről szól: „Jobb adni, mint kapni”!



Ki nevel a végén?


2011. január 3.

Pár héttel ezelőtt vendégeink voltak Sisa Attila és Andrea, akik a családról, gyermeknevelésről tarottak igen interaktív előadást gyülekezetünkben. Mivel a téma elég bőséges és igen fontos közösségünk számára, ezért Attila és Andrea a most következő hétvégén ismét vendégeink lesznek - azoknak is szívből ajánljuk, akik lemaradtak volna az első részről, mely egyébként oldalunkról letölthető!


Kezdődik a Cipősdoboz-akció!


2010. október 29.

Országszerte a Baptista Szeretetszolgálat, Csepelen és környékén a Segítség Köve Alapítvány ebben az évben újra meghirdeti karácsonyi cipősdoboz akcióját. E mozgalom alapgondolata szerint gyermekek, családok, baráti társaságok, munkatársak készítenek ajándékot rászoruló gyermekeknek. Az ajándékok csomagolására szolgáló, színes csomagolópapírba öltöztetett cipősdobozok ma már nem csak sok millió nehéz sorsú gyermek örömét, hanem a szeretet és együttérzés jelképét jelentik szerte a világon. 2004 óta mintegy 6 millió csomag kerül szétosztásra évente a világ 95 országában, Magyarországon is legalább 15.000 gyermek megajándékozása a cél.
Hogyan készíthetek ajándékot?

1. Keressen egy jó állapotban lévő, üres cipősdobozt. A tetejét és az alját is külön-külön vonja be színes csomagolópapírral.

2. Döntse el, hogy hány év körüli fiúnak vagy lánynak szánja ajándékát.

3. A cipősdobozt töltse meg ajándékokkal az alábbi példák alapján:

Játékok: kisautó, labda, baba, plüss, világító vagy hangot adó játék (elemmel), társasjáték, készségfejlesztő játék
Iskolai eszközök: toll, ceruza, festék, zsírkréta, gyurma, kifestő, jegyzettömb, számológép
Higiéniai eszközök: fogkefe, fogkrém, szappan, fésű
Édesség: cukorka, nyalóka, rágó, keksz, csokoládé (ügyeljen a szavatossági időre!)

Egyéb: napszemüveg, póló, játék ékszer, hajgumi, óra, kis képeskönyv
Kedves lehet még: fotó, üdvözlő kártya jókívánságokkal

A dobozba ne tegyen kopott ruhaneműt, játékot, romlandó élelmiszert, vagy olyasmit, ami kifolyhat, összetörhet!

4. Az elkészült ajándékcsomagot ragassza le átlátszó cellux ragasztó szalaggal.
Végül a dobozra jól láthatóan írja fel, hogy milyen korosztályú lánynak/fiúnak szánja ajándékát.

5. Az elkészült ajándékcsomagot legkésőbb december 17-ig juttassa el a következő címre:

Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház
Cím: 1212 Bp., Csepel, Rákóczi tér 34.
Ügyelet: H-P: 9-18
Tel: 06-1-278-0508

Bővebben: Segítség Köve Alapítvány honlapja


Baba-mama Klub - velünk!


2010. október 21.

Október 14-én megtartottuk első baba-mama klubunkat, a Sétáló utcai könyvtárban. A helyszín ideális volt, mert igazán kulturált kis teret alakítottak ki számunkra, székekkel, játszószőnyegekkel, ülőzsákokkal.

Vendégeink létszáma ugyancsak optimális volt, a rendelkezésünkre álló tér függvényében. Nagyjából öt édesanya jött el egy vagy több gyermekkel, illetve egy apuka és egy nagypapa is ellátogatott hozzánk. Először Csikósné Mara nagyon kedvesen üdvözölte a vendégeket és bemutatott bennünket, majd kis játékba fogott a gyerekekkel: mondókázás, éneklés, képfelismerés... Profi volt, hiszen a játékosságon túl volt benne pedagógia és fejlesztés is. Azután került sor az alkalom fénypontjára, azaz a bábelőadásra, amit Kindl Andi és Oszkó Szilvia adtak elő, az Andrea által írt darabból, ami történetesen egy ezüstforrásról szólt. Szerintem a gyerekeket sikerült igazán lekötni. Végezetül meginvitáltuk a kismamákat egy kis beszélgetésre, ami az anyaság értékéről szólt.

Ahhoz képest, hogy ez volt az első alkalom, az anyukák viszonylag nyitottak voltak. Többségük nagyon megküzdött azért, hogy anya lehessen, többszöri vetélés, vagy lombikbébi program után születhetett gyermekük.

Az anyukákkal megbeszéltük, hogy milyen női témák érdekelnék őket a továbbiakban, mert a beszélgetős programot ez alapján állítjuk majd össze. Egy anyuka elmondta, érdekelné őt egyéb családdal kapcsolatos program is, például házaspár találkozó. Ezek a beszélgetések segítenek a kapcsolatteremtésben, talán éppen az a jó bennük, hogy a program után az anyukák nem futnak el rögtön, hanem van lehetőség arra, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk. Igencsak meglódult a fantáziánk, hogy milyen új és kreatív módokon tehetnénk még színesebbé ezeket a gyerekfoglalkozásokat. Szeretnénk több zenés, énekes betétet is belecsempészni az együttlétekbe, bár a gyermekek így is jól érezték magukat.
A folytatás november 11-én 10 órakor lesz, ugyanezen a helyszínen.

Ildikó



Kedvessszzz vendégek az IFI órán!


2010. október 4.

Az Ében-Haézer Gyülekezetben működik egy bátor fiatalokból álló ificsoport is, ahol legutóbb érdekes vendégek lábatlankodtak: három kígyó és gazdájuk jött el az alkalomra.

A gyülekezet ifjúsága számára az idei "vasárnap iskolai tanév" mozgalmasan kezdődött: a nyitó alkalmon tábortűz és szalonnasütés alapozta meg a hangulatot, a következőkben pedig élő kígyók színesítették a bibliai mondanivalót. Aki szeretné nyomon követni mi történik az IFI klubban, időről-időre térjen vissza weboldalunk megfelelő zugába, illetve addig is nézze meg a képeket az isszgalmas estéről!


Folytatódik a Tudakozó Klub!


2010. szeptember 22.

Az Ében-Haézer Gyülekezet tavaly ősszel indította útjára a tudományos-ismeretterjesztő sorozatot, melyben teológus, biológus, jogász és szakorvos előadását hallgathatták végig az érdeklődők. Most folytatódik a sorozat!

A Tudakozó Klub soron következő előadására 2010. szeptember 25-én (szombat) 16:00 óra kezdettel kerül sor. A Klub vendége Simonfalvi Lajos pedagógus-teológus lesz, aki "Keresztény pedagógia?" címmel tart majd előadást. Lajos háromgyermekes családapa, feleségével Edittel 41 éve házasok. Korábban a Pünkösdi Teológiai Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára volt és egyik kutatási területe éppen az oktatási módszerek hatékonyságát érintette.

Az előadásban többek között olyan kérdésekre keressük a választ, hogy mit jelenthet manapság hatékony tanításnak nevezni és a keresztény pedagógia vajon csakis a hitoktatást (vasárnapi iskolát) jelenti, vagy egy etikai hozzáállást a képzéshez. Az előadást követően természetesen lehetőség lesz kérdéseket feltenni Simonfalvi Lajosnak. Minden diákot, tanárt és érdeklődőt szeretettel várunk!

Bővebb információ: http://www.tudakozoklub.net


Tájékoztató gyermekalkalmainkról


2010. szeptember 17.

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek! Miért mennétek az Óperenciás tengeren és az Üveghegyen is túl... ha lakóhelyetek szíve közepében, a Rákóczi Kerti Klubházban megtalálhatjátok az Igazi Kincset?!?

Minden vasárnap 16 órától Bibliaórákat tartunk az óvodás és kisiskolás korcsoportok részére, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a földkerekség legcsodálatosabb királyával, Jézus Krisztussal, valamint Biblia hősökkel, akik nem rettentek meg sem az oroszlánoktól, sem a hullámzó tengertől... Ezeket és sok más nagyszerű történetet mondunk el gyermekeinknek, majd játékkal, kézműves foglalkozással szerzünk nekik örömöt.

Amíg a kicsikkel édesanyák és pedagógusok foglalkoznak, addig a szülőket szeretettel várjuk zenés istentiszteletünkre!



Bibliaértelmezők klubja


2010. szeptember 6.

A Biblia nehéz könyv, de ez a nehézség nem eltántorít bennünket, hanem arra ösztönöz, hogy még jobban megismerjük! Szeptember 17-én indul a Bibliaértelmezők Klubja, mely egy olyan szemléletmódot kíván átadni minden klubtagjának, melynek használatával külső segítség nélkül is képes lesz bárki értelmezni a Szentírást. A klubfoglalkozások péntekenként lesznek megtartva, este 17:30 kezdettel.

Ha csak egy Biblia létezik, miért van ennyi egyház? Mi az oka annak, hogy ilyen sokféle módon értik az emberek a Szentírást? Honnan tudjuk, hogy a mi értelmezésünk a leginkább helyes? Vajon létezik arra mód, hogy akár a Biblia nehezebb részeit is úgy érthessük meg, ahogyan Isten szeretné?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük a válaszokat a szeptember 17-én induló Bibliaértelmezők Klubja sorozatunkban. A hetente egyszer tartandó foglalkozások során megismerkedünk azzal mit nevezünk bibliaértelmezésnek (idegen szóval hermeneutikának), valamint megtudhatjuk azt is, hogy a különféle korokban hogyan értelmezték a hívő keresztények a Bibliát. Elsajátíthatunk olyan módszereket, fontos ismereteket, melyek birtokában sokkal mélyebben és helyesebben megérthetjük Isten Igéjét - anélkül, hogy mindig másnak kellene azt megmagyaráznia számunkra.

A Bibliaértelmezők Klubjának nem az a célja, hogy teológusokat képezzen és minél több információt zúdítson a keresztények fejébe. A klub célja az, hogy a mindennapi bibliaolvasásban felhasználható tudást adjon és megmutassa milyen jó dolog a Szentírás "mélyére nézni". A foglalkozások során nem csak érdekes dolgokat hallgathatsz meg, hanem közösen, interaktívan részt is vehetsz a kutatómunkában. Szeretnénk, ha ez a klub nem száraz tanítások sorozata lenne, hanem kollektív élmény és hasznos ismeretforrás minden kedves testvérünk számára!

Sytka



Beszámoló a gyülekezeti táborról


2010. augusztus 30.

A tavalyi év pozitív tapasztalataiból kiindulva már nagyon vártuk, hogy idén is táborozhassunk a gyülekezettel Kápolnásnyéken, a Velencei-tónál. A tábor előnyei közé tartozott, hogy nem volt szigorúan kötelező jelenlét minden nap, hanem mindenki annyi időt töltött velünk az egy hét során, amennyit megengedhetett magának.

Így akadt, aki csak hétvégén jött el egy-két napra, de olyan is, aki végig velünk volt. Ez állandó változást jelentett a tábor összetételében és létszámában, de egyáltalán nem hatott zavaróan: kimondottan jó volt ez a szabadság, és ezért külön köszönet illeti Zöldi Zsolt testvért, a tábor vezetőjét, aki saját rugalmas hozzáállásával nagyon sokat tett azért, hogy ez a légkör kialakulhatott.

Bár előzetesen készítettünk programtervet a tábor idejére, aminek nagy része meg is valósult, de semmit sem tettünk kötelezővé. Napról-napra alakult ki, hogy milyen programot választunk, pillanatról-pillanatra alkalmazkodva ahhoz, hogy kinek mikor jó egy-egy találkozó, például mikorra sikerül elaltatnia a gyermekét stb. Így tartottunk közös áhitatokat, ahol minden alkalommal egy-egy testvér készült fel egy kis üzenettel, miután énekeltünk és imádkoztunk. Minden áhitat közös beszélgetésekké alakult, így sok rövid alkalom helyett néhány hosszabb – egy-másfél órás – beszélgetéseket tartottunk. A közös beszélgetésekre, a kapcsolatok felfrissítésére óriási igény mutatkozott, ezért jellemzően éjszakába nyúlóan beszélgettünk egymással, többek között arról, hogy többször kellene közösségépítő alkalmakat szerveznünk. Sokszor kialakultak egymásért való spontán imádkozások.

Isten kánikulai idővel ajándékozott meg bennünket, így minden délelőtt és délután fürödhettünk a Velencei-tó szabad strandján. Kirándultunk a sukorói arborétumban, ahol nemcsak tanösvény, tájház és kilátó volt, de a gyerekek számára játszótér és kalandpark is. A tábor ideje alatt a fiúk rendeztek egy focimeccset, de volt koedukált ping-pong bajnokság is. Kétszer raktunk tábortüzet, ahol nemcsak szalonnát sütöttünk, hanem nagy sikere volt a közös dinnyézésnek is. Mindezt talán csak a foci VB döntőjének közös megnézése múlta felül, amit a gyülekezet projektorának köszönhetően majdnem mozi színvonalon nézhettünk végig, nem csoda, ha a tábor többi lakója is szívesen csatlakozott hozzánk. Külön öröm volt számunkra, hogy az idén jóval több olyan barátunk vagy családtagunk is lejött a táborba, akik még nem hívők. Ők is teljes szabadságot élveztek, nem erőltettünk rájuk semmit, amiért nagyon jól érezték magukat. Talán a
táborra az egyik legjellemzőbb mondat egy kívülálló szájából hangzott el, egy konyhás néni véleménye volt, aki minden nap figyelte, hogy mit csinálunk. Ő említette meg egy beszélgetésben: „De jó nektek, hogy van egy közösségetek, ahol törődnek egymással az emberek!”

Nézd meg a fotókat a táborról!


Gyöngyösorosziban jártunk!


2010. augusztus 19.

Örömmel tölt el bennünket, hogy rajtunk kívül sok keresztény testvérünk él ebben az országban, s mivel fontos dolognak tartjuk, hogy látogassuk egymást, ezért május 16-án és június 13-án gyülekezetünkből néhányan, igen lelkesen mentünk el a Baranyi Albert által vezetett, Gyöngyösorosziban lakó testvéreinkhez.

Különösen nagy öröm volt számunkra, hogy a frissen megvásárolt, de felújítandó épületükben tarthattuk az istentiszteletet! Nem azért mentünk, hogy tanítsunk, hiszen tudtuk, hogy ez a kis gyülekezet milyen nagy munkát végez a környező és távolabbi településeken. Célunk az volt, hogy meglátogassuk őket és a bennünk lévő reménységet megosszuk velük.

Az alkalmakra bizonyságtételekkel készültünk, a gyöngyösoroszi testvérek hozzáállása pedig még inkább felbuzdított bennünket - a bizonyságok szinte "kirobbanttak" mindannyiunkból! A változatos és megdöbbentő élettörténetek egy dolgot mutattak meg: Isten előtt semmi nem lehetetlen, az Úr mindenhol hatalmasan tud munkálkodni, akár Budapesten élünk, akár egy kis faluban. Voltak, akik teljesen megszabadultak az alkoholtól, másoknak közüzemi tartozásukat engedték el vagy mérsékelték, más történetekből kiderült, hogy Isten segítségével házasságok álltak helyre.

Az istentiszteleteken a dicsőítést egy nagyon lelkes házaspár vezette, egy kopott, barkácsolt gitár segítségével. Számunkra nagyon sokat jelentett az a hozzáállás, melyet a gyülekezetben tapasztaltunk. Jó példa erre, hogy azok a testvérek, akik nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, mégis félretesznek pénzt benzinre: így tulajdonképpen kifizetik saját evangélizációs útjaik költségét. Bennünket is szeretetvendégséggel fogadtak. Úgy gondoljuk, lehet ezektől a drága testvérektől tanulni!


Találkozó a depresszióról


2010. július 22.

Véget ért a gyülekezeti tábor, melynek során többek között egy érdekes kerekasztal beszélgetés is zajlott a depresszió témakörében.

Elsőként felolvastunk egy rövid, közérthető leírást a depresszió alapvető tudnivalóiról, a betegség jellemzőiről, tüneteiről, kiváltó okairól, és a lakosságon belüli eloszlásáról. Meglepődve láttuk, hogy a betegség lakosság körében való eloszlása korosztályonként más és más jellemzőket mutat Magyarországon, mint általában a nagyvilágban. Hazánkban jellemzően a tinédzser évek végén lévő fiatalok, és a 45-50 évesek érintettek a depressziót illetően. Ez azt jelenti, hogy azoknak a keresztény közösségeknek, melyeknek céljuk elérni a fiatalokat, számolniuk kell azzal, hogy a felnőtt kor hajnalán lévők közül sokan már szenvednek ettől a betegségtől.

Miután a jelenlévők közül hárman maguk is érintettek voltak a depresszió kérdésében, elmesélték saját történetüket ezzel kapcsolatban. Betegségeik súlyossága különböző volt. Míg egyikük nem szorult orvosi segítségre, addig másikuk hosszú évek gyógyszeres és kórházi kezelését élte át. Ugyanakkor mindhárman elmondták, betegségük okaként rossz gyermekkorukat, valamint labilis családi hátterüket okolhatják, ami különben megegyezik a pszicho-terapeuták szakmai véleményével is.

Mindez több dologra figyelmeztet bennünket. Egyrészt közösségeinkben fontos figyelmet fordítani a gyerekkori sérülések feldolgozására, másrészt szülőként is nagy a felelősségünk, hogy gyermekeinknek ne olyan gyerekkort biztosítsunk, ami későbbi melegágya lehet a depressziónak. Többen beszámoltak a betegségre jellemző motivációs hiányról, ami akadályozta őket bármilyen feladat elvégzésében - ezt a problémát ráadásul semmiféle gyógyszer nem képes megoldani. Itt merült fel, hogy a depressziós betegeknek betegségükön túl még saját környezetük értetlenségével is meg kell küzdeniük. Mivel ez nem egy fizikai betegség, aminek látható jelei lennének, sokan nem is úgy viszonyulnak hozzá, mintha egyáltalán betegségről lenne szó. Ezeket az embereket saját környezetük és családtagjaik is lustának, nemtörődömnek titulálják, akik ok nélkül elhagyják magukat, és ez tovább rombolja amúgy is alacsony önbecsülésüket.

Beszéltünk arról, hogy bár a depresszió krízishelyzetekben jön felszínre, de az ilyen szituációkban való elkeseredett, szomorú, búskomor reakció egy bizonyos mértékig természetesnek nevezhető minden embernél. Az orvostudomány legalább kilenc olyan tünetet jelöl meg, amelyből ha öt tartósan, legalább két héten át jelentkezik, akkor kezdhetünk beszélni depresszióról. A depressziót átélt testvéreink beszámoltak arról, hogy őket Jézus Krisztus szabadította meg végleg ettől a betegségtől és ezért késztetést is éreznek arra, hogy hasonló sorsú társaiknak beszéljenek erről a tapasztalatukról. Utolsó körkérdésünkben arra kerestünk választ, hogy mi keresztények hogyan viselkedjünk a környeztünkben élő depressziós emberekkel, illetve hogyan segítsünk nekik. Egyetértettünk abban, hogy megértést kell tanúsítanunk állapotukkal szemben, és figyelembe kell vennünk azt a tény, hogy bizonyos dolgokra állapotuk miatt nem képesek.
Az ilyen betegek önbizalmát erősíteni kell, valamint rávilágíthatunk számukra az élet szép és reményteljes dolgaira. Hisszük, hogy az őszintén megélt hit sok szempontból védelmet biztosíthat az ilyen betegség kialakulása ellen, hiszen a keresztény életvitel lényege a szeretet, reménység, hit, egymás elfogadása, pozitív jövőkép és hálaadás. Ezek mind olyan dolgok, melyek jó irányba fókuszálhatják tekintetünket.


Segítettünk!


2010. június 30.

A médiából mindenki értesült az elmúlt időszakban Magyarországot sújtó árvizekről. A májusi áradások mérhetetlen nagy pusztítást hagytak maguk után. Több borsodi településen számtalan ház vált életveszélyessé, lakhatatlanná. A megmaradt épületek még sokáig fogják magukon viselni az árvíz nyomait. Bútorok, berendezések és sok-sok érték ment teljesen tönkre, házak váltak használhatatlanná.

Vajon hogyan dolgozzák föl az ott élő emberek mindazt a veszteséget, amely őket érte? Milyen hatással lesz ez a gyermekekre, akik látták és átélték a feltartóztathatatlan vízáradatot, pusztítást, hallották szüleik kétségbeesését, félelmeiket? Mennyire fontos, hogy érezzék együttérzésünket és megtapasztalják a segítségnyújtást!

Így amikor meghallottuk, hogy a csepeli Diákönkormányzat meghívására árvízkárosult gyermekek érkeznek Alsózsolcáról és Sajóládról, azonnal készek voltunk segíteni. A 35 diák és 2 felnőtt közel egy hetet töltöttek Budapesten, sok érdekes programot látogatva. A búcsúesten átnyújtott ajándékcsomag nagy meglepetés volt számukra és mosolyt csalt kedves kis arcukra. A Henkel Magyarország Kft. támogatásával tisztító és tisztálkodási szereket, a Segítség Köve Alapítvány adományaiból pedig iskolaszereket, édességet és játékot ajándékozhattunk a gyermekeknek, amelynek összértéke 185 000 Ft volt.

Képeket a segélyakcióról Galériánkban lehet találni!


Mindenkit várt a nyár!


2010. június 17.

Hatalmas érdeklődés és szikrázó napsütés jellemezte június 6-án a Segítség Köve Alapítvány által szervezett Vár a nyár! elnevezésű családi majálist, mely a Rákóczi Kertben került megrendezésre immár negyedik alkalommal. Alapítványunk célja az volt, hogy Csepelen minden rászoruló gyermek résztvehessen egy gyermeknapon, ahol minden játék és szórakozás, sőt az étkezés is ingyenes.
Beszámoló és képek a rendezvényről a Segítség Köve Alapítvány honlapján olvasható!


Megint Vár a Nyár!


2010. május 26.

Megint itt a nyár, megint itt a Vár a Nyár! Június 6-án a csepeli Rákóczi Kertben kerül megrendezésre immáron szokásosnak nevezhető családi majálisunk. A jól bevált programok mellett ezúttal a Zenebona Társulat előadása zárja majd a vidámnak ígérkező napot. Töltsd le és add tovább a Vár a Nyár plakátját! A rendezvény programja a következő:

10.30 Bábműsor
11.00 Fasang Árpád Zeneiskola Fúvószenekara
12.00, 13.00 Fizibusz előadása
12.30 Bábműsor
13.30 Színdarab
16.00 Zenebona Társulat - vidám zenés bohócműsor
Cini és Sanyi bohóccal
Tombolasorsolás egész nap!

Természetesen megint lesz ugrálóvár, élő csocsó, trambulin,
elektromos kisautók, fazekas műhely, kézműves foglalkozások, sportvetélkedők, arcfesés, twister, pétanque, kerékpáros akadálypálya, tűzoltóautó, és Meghallgatlak! sátor is. A belépés és az étkezés ingyenes!




Nyári gyülekezeti tábor!


2010. május 3.

Ez a nyár sem múlik el gyülekezeti tábor nélkül: idén július 7-13 között lesz megtartva a tábor, melyet Zöldi Zsolt szervez. A szállás a Vörösmarty Ifjúsági Tábor Kápolnásnyéken (500 méterre a velencei strandtól), a részvételi feltételekről és díjakról bővebben a mellékelt tájékoztatóban informálódhattok!




Kirándulás a Budakeszi Vadasparkba!


2010. április 20.

Remélhetőleg szép, napos idő lesz a hétvégén, merthogy gyülekezetünk kirándulást szervez április 24-re (szombat) a Budakeszi Vadasparkba. Találkozó: BKV-val közlekedőknek 8:45-kor a Szent Imre téri HÉV-megállóban, autóval közlekedőknek pedig 9:15-kor a Csepel Pláza parkolójában. Bővebb információért töltsd le tájékoztatónkat!


Letölthető anyagaink ismét bővültek!


2010. április 20.

Szeretnénk felhívni mindenki kedves olvasónk figyelmét, hogy folyamatosan bővítjük a Letöltések menüpont alatt található anyagainkat. Érdemes időről-időre visszanézni: most lelkipásztorunk, Schönek Alfréd egy igehirdetését tesszük elérhetővé, valamint a közösségünk teológus-tanítójával, Imriné Erdei Ildikóval készített rádióinterjút.


Bábelőadás kicsiknek és nagyoknak Csepelen!


2010. április 16.

Új darab, régi-új bábcsoport, ismerős helyszín. A gyülekezet bábcsoportja harmadik alkalommal örvendeztette meg az Erdősor utcai Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekeket és felnőtteket bábjátékkal. A csoport saját maga írta meg az előadott történetet, valamint rögzítette a műsorhoz szükséges hanganyagokat is. Az előadás előtt keresztény énekek és történetek hangzottak el a kicsik számára, majd maga a bábdarab következett. A gyerekek láthatóan és jól halhatóan is igencsak beleélték magukat a történetbe, a kisebbek pedig nagyon szerették volna megkaparintani a bábokat - ennek érdekében a paraván mögötti világot is igyekeztek felfedezni.
Az előadás végén persze erre is sor kerülhetett, s átadtuk a Segítség Köve Alapítvány ajándékait: 200kg tésztát, 30kg lisztet és csokoládét. Jó volt látni a mosolygó arcokat és a csillogó szemeket: valóban jobb adni, mint kapni, ahogy Jézus mondta. Reményeink szerint tudtunk nyújtani valami maradandót, amit magukkal vihetnek a gyermekek és szüleik egyaránt.


Interjú gyülekeztünk teológus-tanítójával


2010. április 7.

Az Ében-Haézer gyülekezet teológus-tanítójával lesz élő beszélgetés a Civil Rádió "Hétpecsét" című műsorában. Imriné Erdei Ildikó a közösséggel kapcsolatban fog interjút adni, mely április 10-én 14:00 órakor lesz hallható az FM98Mhz-en fogható csatornán. Aki esetleg lemaradna az adásról, minden bizonnyal utólag is meghallgathatja majd a rádió archív felvételei között.


Böjt és imanap Csepelért!


2010. március 22.

Csepeli gyülekezetként fontosnak érezzük, hogy imádkozzunk kerületünkért, az emberekért és Csepel problémáiért! Ezért szervezünk imasétával és böjttel egybekötött megmozdulást Csepelen. Alapvető célunk, hogy az emberek megismerjék az Evangélium hiteles üzenetét és megtérjenek, ezáltal meggyőződésünk szerint életminőségük is javulni fog. A rendezvény dátuma április 10, részleteiről pedig bővebben a következő fájlban találhattok információkat: Böjt és ima Csepelért.


Elindult friss honlapunk!


2010. március 22.

Elindítottuk közösségünk új weboldalát, mely terveink szerint jó alkalmat kínál majd azoknak, akik szeretnének bennünket és tevékenységeinket jobban megismerni. Az oldalon aktualitásainkról, rendezvényeinkről fogunk említést tenni, de igehirdetéseinkbe is belehallgathat az idelátogató, teológiai témájú írásokat, tanításokat, bizonyságtételeket tölthet le és fotókat is nézegethet gyülekezetünk életéből. Tartalmas időtöltést, jó böngészést és Isten áldását kívánjuk minden kedves olvasónk számára!


Az oldal megtekintéséhez a Mozilla FireFox böngészőt ajánljuk!